2. fejezet

Forróság...Fények...Emberek...Sikoltozás...Holvagyok? Csak rohantam de nemtudtam merre. Férfi és nő, öreg és fiatal vizet hordozott, vagy menekült, káosz akár az ördög...Hirtelen megpillantottam Desmondot. Segített vizet hordozni, és amikor meglátott engem, felderült az arca, de rögtön elis komolyodott. Felém futott, azthittem egy örökkévalóság, mire ideér, és olyan furcsa ijedt volt az arckifejezése...
-Cornelia vigy... -óriási puffanás a fejemen.... Sötétség... Kitudja meddig feküdtem a földön... Hallottam egy fiú hangját... Sötétség... Hirtelen megjelent egy farkas... Felém jött... Álmodtam vajon? Lehet... Megszólalt:
-Te...közénk...tartozol...nem vagy...ember... gyere, tarts velem....
Felébredek.. Valaki vizet tesz a fejemre...
-Fáj!
-Tudom. Hogy vagy?
-Szerinted? -egy halvány mosolyt sikerült eröltetnem magamra...
-Most pihenj egy kicsit.
-Hol...holvagyok?
-Biztonságban. Pihenj csak... -a szememre tette a kezét, és nagy álmosság fogott el. Nem Desmond volt... ez egy nő... nemtudom...
                                                                    *
Reggel volt, és jó meleg, közben sötétség. Talán csak a fejemben, Szörnyen sajgott.
-Jó  reggelt kisasszony. -Kisem láttam a fejemből, de az illatát éreztem. Kellemes volt, és tavaszias... Végre kinyilt a szemem.
-Hol vagyok?
-Kérlek szépen, ez egy kis kunyhó a kiserdőn túlon levő tájon.
- De hiszen az a....
- ...farkasok birodalma. Igen. Én voltam az álmodban. Engem láttál, mint farkas. -gyengéden elémrakta a reggelit, és nógatott hogy egyem meg. -Enned kell! Elviszlek egy kis utazásra.
Csak most volt időm igazán szétnézni a házikóban, ami nemis házikó volt, inkább egy túlméretezett doboz. Világos, volt, a nap sugarai gyönyörüen világitották meg a ház belsejét. Zöld növények futottak végig a falak felső sarkain, volt egy kis fa asztalka, három fa székkel, egy nagy szekrény, és egy kis ágy. Még padló sem volt, csak maga a tiszta föld. A nő - néni? elég öreg volt, lehetett vagy hatvan éves, de tapintatlanság lett volna megkérdezni hány éves...
- Látom kiváncsi vagy, hány éves vagyok,mi a nevem, mi vagyok, és mit keresel itt.
-Honnan...
-Az mindegy. A nevem Eva. Én..
- Olyan mint az Éva?
- Nem, csak simán Eva. Szóval a nevem már tudod. Neked mi a neved?
- Cornelia.
- ÉS hány éves vagy Cornelia mondd csak ?
- 17 leszek a jövő hónapban!
- Már elmúltál 17.
- Dehogyis!  márciusban leszek 17!
- Észrevetted, hogy amikor tűz volt, tél volt, most pedig tavasz van?
- És?
- Egy hónapig voltál kómában vagy hogyis hívják...  -gyengéden piszkálgatta a haját. És járkált föl-alá.
- Úristen... -lemeredtem magam elé, és csak néztem... - Nemtudja véletlenül, hogy Desmond él-e még?
- Az kicsoda? - látszott, hogy játssza az ártatlant...
- Nagyonjól tudja...
- Igen, tudom. Kinntvan a réten. Menj csak. -kedevsen mosolygott. Boldogan szaladtam, siettem, hogy láthassam a kedvesem, a hajamba bele-belakapott a nagy szél. A mezőn csak egy farkas állt. Figyelt, feszülten állt, és vonított,  Gyönyörködve néztem. Rámnézett, és felém indult. Nyugalom volt a szemében, tehát nem mozdultam. Mellém ért, körbeszaglászott, majd hozzámbújt. Gyengéden megsimogattam a buksiját. Elsem hittem, hogy ittvagyok... Mögém ment és halk susoást hallottam, de nemnnéztem hátra. Aztán a farkas eltünt, és valaki más lett a helyében....
- Úristen Desmoooondd!!!!!!! -úgy öleltem át, mint akit évek óta nemláttam. Szörnyen hiányzott.
- Szia Corny - nagyon derült volt az arca és tele volt gyönyörüséggel. Reméltem, hogy énis hiányoztam neki, de ez hiábaval aggódás volt. Hát persze hogy hiányoztam neki!
- De te hogy? Itt farkas aztán te! Najó ez nekem sok!- tényleg sok volt. Az még oké, hogy egy idegen nő házában ébredek, kiderül, hogy egy hónapig voltam kómába, de hogy a pasim egy farkas! Na ne!
- Majd mindent megértessz. Úgyis nemsokára teis átesel ezen.
- Micsoda? Min esek át?
-Gyere velem!
Jaj, ha akkor nemmegyek vele... Ha akkor elfutok onnan és soha többé nejövök vissza, talán elkerültem volna a végzetem....

Folyt köv! ×××